Tanúhegyek Egyesülete
„Nézz e kis példára, Magyar Föld, nagy Népe! Ez lehet még a Te újulásod képe.”
Kedves Látogatónk, tisztelettel köszöntöm Önt!
Makra Károly vagyok, a Tanúhegyek Egyesületének elnöke.
Egyesületünk megalakulása óta arra törekszik, hogy a Tapolcai- és a Káli-medence tanúhegyei ölelésében lévő kisfalvakat és közösségeiket az együttműködés és a partnerség erősítésével segítse. Ezt szakmai programok, képzések, tapasztalatcserék szervezésével, valamint szakmai műhelyek létrehozásával teszi.
A Tanúhegyek Egyesület 2007 márciusában alakult Magyarország egyik legszebb vidékén, a Balaton-felvidék észak-nyugati részén. Célja a társadalmi öngondoskodás és identitás erősítése, másrészt a helyi értékek, hagyományok ápolása, a helyi közösség fejlesztésére irányulnak. Fórumok biztosítása a közéleti szereplők számára. Régiók közötti kapcsolatok kialakítása, ápolása.
Rendezvényei nyilvánosak, pártállástól és világnézeti meggyőződéstől függetlenek.
Tematikájában:
- demokratikus értékrend elfogadottá válásának elősegítése
- a Balaton jövője, mely nagymértékben befolyásolja az itt élő emberek jövőjét
- környezetvédelem
- szociáldemokrata piknik
- közösségépítő rendezvények
Az igazán fiatalnak mondható szervezet igen szép eredményeket tudhat maga mögött: 2007 évben 10 nagy programot szerveztünk:
- Előadássorozat Az Európai Unióról Tapolcáról nézve fiataloknak
- Idegenforgalmi tanácskozás Szentantalfán
- Adótanácsadás
- Szőlőtermelés és borkultúra
- „Nyitott pincék”
- Szürkemarha főző verseny Révfülöpön
- Interaktív táblák használata a pedagógiában
- Régi katonai térképek bemutatása környékünkről
- Májusfa állítás, majd kitáncolás Raposkán
- Mindenki karácsonya
Egy év alatt több ezer emberrel sikerült beszélgetnünk, civil szervezetünkről tájékoztatást adni.
Megalakítottuk Talentum klub néven ifjúsági szervezetünket, kik igen szép eredményeket értek el városi, megyei és országos pályázatokon versenyeken.
2008 évre is sok-sok programot terveztünk, mely Tapolca és a Tanúhegyeket körülvevő települések közös együttgondolkodását segíti, hogy közben kellemes időtöltés is részükre.
Bízunk benne, hogy egyre többen veszik észre pozitív gondolkodásunkat, térséget segítő és összefogó munkánkat s csatlakoznak hozzák.
Batsányi János költő szavaival:
„Nézz e kis példára, Magyar Föld, nagy Népe!
Ez lehet még a Te újulásod képe.”
Honlapunkon folyamatos tájékoztatást kaphat programjainkról, tevékenységünkről. Vegyen részt Ön is ezeken a nyilvános összejöveteleken, mondja el véleményét, ötleteit segítve munkánkat.